Mártonné Beke Éva

Szertartásvezető és ceremóniamester

Szolgáltatásaim

Szertartásvezetés

Ha szertartásvezetőt kerestek segíteni tudok abban, hogy az esküvői szertartásotok igényeitek szerint az általatok megálmodott helyszínen és módon legyen levezetve. Ez a nap csak rólatok szól. Személyes találkozó alkalmával megbeszéljük a szertartás menetét, hogyan is képzelitek ti el a nagy napot. A konzultáció alapján megismerlek benneteket, meséltek magatokról, mely alapján megírom a szertartásvezetői beszédemet,  közösen pedig a nagy nap forgatókönyvét. Fontosnak tartom, hogy elérhető legyek a számotokra az esküvői készülődés alatt, bármely kérdéssel forduljatok hozzám bizalommal.

Ceremóniamester

Ha ceremóniamestert kerestek, aki koordinálja az esküvőtöket, abban is nagyon szívesen segítek. A személyes találkozó itt is nagyon fontos, hiszen minden apró részletet meg kell beszélnünk a szertartás kezdetétől az esküvő végéig.

Ki vagyok én?

Mártonné Beke Éva, szertartásvezető és ceremóniamester vagyok. Már egy ideje a szakmában dolgozom sajtó- és rendezvényfelelősként. Tudom milyen az , mikor izgalommal tölt el, hogy minden készen álljon a rendezvény kezdetéig, hiszen nap mint nap munkám során találkozom kihívásokkal. Szeretek szervezni, imádom azt a légkört, ami egy esküvőn, családi vagy céges rendezvényen körülvesz. Inspirál, ha az emberek hozzám fordulnak, ha szervezni, ötletelni kell akár a munkahelyi vagy családi eseményeken. Szeretném ,ha a rendezvény olyan lenne, mint ahogy azt Ti megálmodtátok, legyen az esküvő, névadó ünnepség, jubileumi évforduló vagy céges rendezvény. Mottóm: “Ti megálmodjátok én megszervezem”.

GALÉRIA

PARTNEREIM

Ibora Dekor

Rendezvények teljeskörű dekorálása, egyedi ajándékok készítése.

Marsi Zsolt

Eszközbérbeadás, rendezvényszervezés, catering.

KAPCSOLAT

E-mail

martonnebekeeva@gmail.com

TELEFON

+36/20-420-6580

KÖZÖSSÉGI MÉDIA